Elérhetőségek

Önkormányzat Perenye

9722 Perenye,
Béke utca 34,
Telefon: +3694511843

Településünk / A perenyei Szent Ágota templom

A perenyei Szent Ágota templom

A perenyei Szent Ágota templom

RÉTFALVI BALÁZS
A 250 éves perenyei Szent Ágoston-templom története


A község története, földrajzi fekvése
Perenye Szombathelytől 7 km-re  Észak-  Nyugat  felé, Kőszeghegyalja peremén, a Kőszegi-hegység 
lankáinak ölelésében, az ősi Szent Vid-hegy vigyázó oltalmában, a Gyöngyös-patak vízgyűjtő területén 
fekvő  település.  A  patakvölgyben  nyújtózó  településnek  jelenleg  680  lakója  van.  A  község  bel-  és 
külterületén feltárt régészeti leletek tanúsága szerint már az őskortól fogva lakott település volt, és a 
későbbi korszakokból is számos értékes lelet került elő. A falu határában megtalálhatók egy földvár 
maradványai, valamint az ókori és középkori vasolvasztásra utaló leletek.
A falu  első írásos említése az Anjou-korból, 1333-ból származik, amikor Pyrennye néven említik 
Pöre és Etelföld határleírásában.
A  rohonci  uradalom  tartozékaként  többször  cserélt  gazdát  a  középkorban. 1527-ben  Batthyány 
Ferenc szerezte meg,  s így közel három és fél évszázadra fűzte össze a kis Kőszeg-hegyaljai település 
sorsát  a  Batthyányi-családdal,  mely  egészen  az  1870-es  évekig  számos  birtokkal  rendelkezett  a 
településen, ahol nagyrészt  –  a néhány nemesi családot leszámítva  –  jobbágy és zsellérsorú lakosság 
élt.  1662-ben  egy  családi  osztozkodás  során  Batthyány  Pál  kapta  a  rohonc-szalonaki  uradalmat, 
amelyet fiai, Ferenc és Zsigmond tovább osztogattak maguk között, és Rohonc Batthyány Ferencnek 
jutott. 1748-ban Batthyány Lajos nádor egy csereszerződéssel váltotta meg a fiatalabb ágtól a rohonci 
és szalonaki uradalmakat a hercegi ág részére biztosítva azt, s így Perenye az ország főméltóságának 
birtoka lett.  A nádor halála után 1765-től fia, Batthyány József kalocsai érsek örökölte az uradalmat, 
míg fivére, Ádám a hitbizomány hatalmas birtoktömegét. 1799-ben, József érsek halála után a rohonci 
uradalmat  testvére,  Batthyány  Tivadar,  majd  fia,  Antal  József  (1762-1828)  örökölte,  aki  családjával 
együtt szinte állandóan külföldön, főleg Bécsben és  Milánóban tartózkodott. Fiai, Gusztáv és Kázmér 
alig tanultak meg magyarul. Apjuk 1828-as halála után az örökölt uradalmakat csak 1837-ben osztották 
fel egymás között. Rohonc a megállapodás értelmében Gusztáv tulajdonába került, ám állandó külföldi 
távolléte miatt  birtokait maghatalmazottak  felügyelték,  uradalmait  bérbe  adták.  A  reformkor  és  az 
1848-as forradalom vívmányai Perenye életében is döntő változást hoztak. A feudális viszonyok után a 
község lakóinak a kapitalizálódó mezőgazdaság kihívásaival kellett szembenézniük. Az 1860-as években 
a  község  legnagyobb  földbirtokosa,  Battyhány  Gusztáv  tervbe  vette  magyarországi  birtokainak 
eladását,  mivel  nem  volt  megelégedve  jövedelmezőségükkel,  és  pénzét  Belgiumban  ipari 
beruházásokba  akarta  fektetni.  A  perenyei  birtok  eladását  csak  1870-ben  tudta  meghirdetni  belga 
bankja  válságos  helyzete  miatt  az  adásvétel  időpontja  és  a  vevők  nevei  azonban  nem  ismertek.  A 
későbbi évekből annyi tudható, hogy a Batthyányak legnagyobb perenyei birtokállománya, a fűteleki 
major  1895-ben és 1910-ben is Fischer Zsigmond tulajdonában volt, majd az 1920-as években Ambrózy 
Gyula királyi koronaőr birtoka lett, 1935-ben pedig a Magyar Királyi Téli Gazdasági Iskola kezelésében 
állt.  A  dualizmus  időszakában  Perenye  egyre  jobban  elszakadt  az  egykori  uradalmi  központtól, 
Rohonctól,  és  a  gyorsan  iparosodó  Szombathely  és  Kőszeg  vonzáskörzetébe  került.  A  község 
alapvetően megmaradt agrártelepülésnek, azonban a vasúthálózat kiépülésével egyre többen kezdtek 
dolgozni  az  állami  vasúttársaságnál.  Az  I.  világháború  Perenyében  is  számos  fiatal  és  középkorú 
áldozatot követelt, a trianoni békediktátum következtében pedig az országhatár közelébe került a falu. 
A  két  világháború  közötti  időszakot  a  vallási  és  egyesületi  élet  virágzása  jellemezte,  amelynek 
csúcspontja  az önálló  plébánia  megalapítása volt  1938-ban.  A  földkérdés  ebben  az  időszakban  is  a 
község egyik legégetőbb problémája volt, és a rossz szociális viszonyokat a gazdasági világválság tovább 
erősítette. Hamarosan a második világháború tette próbára a község lakosságát, amely szintén számos 
áldozatot követelt. A háborút követően újabb megpróbáltatások elé néztek a falu lakói: a község a 
határsávba került, több családot internáltak, majd az 1956-os forradalom után megindult a téeszesítés. 
A  község  arculata  a  Kádár-rendszer  idején  változott  meg  gyökeresen,  amikor  a  régi  házakat 
lebontották, átalakították, majd pedig a millenniumot követően, amikor jelentős felújítások kezdődtek. 
A  rendszerváltás  után  komoly  gondot  okozott  a  munkanélküliség  problémája.  Perenye  lakossága 
azonban történeti viharok ellenére is megőrizte hagyományait, amelyek közül kiemelkednek a jubiláló 
templomhoz köthető egyházi népénekek és vallási néphagyományok.
Perenye középkori temploma
Perenyében  a  történelem  folyamán  két  templom  épült,  és  mindkettőt  Szent  Ágota,  cataniai 
ókeresztény vértanú szűz (ünnepe: február 5.) tiszteletére emelték. A falu első temploma a fennmaradt 
írások szerint a mai temetődombon épült fel. A templom létezésére vonatkozó első írott forrás Kazó 
István  kapornaki  apát  1697-es  egyházlátogatási  jegyzőkönyvében  található.  A  község  ekkor  már 
Németgencs filiájaként szerepelt. A templom korábbi történetére vonatkozóan sajnos nem lehetett 
írott  forrásokat  fellelni  sem  a  Batthyány-család,  sem  az  illetékes  püspökségek  levéltáraiban.  A 
különböző  határleírások,  pápai  tizedjegyzékek,  valamint  a  későbbi  tizedösszeírások  sem  említették 
meg. 
A templom valószínűleg a 15. században épült, mivel a magyar egyházszervezet legalsóbb szintje, 
a  plébániák  és  filiák  hálózata  a  középkor  végén  nyerte  el  végleges  formáját.  A  11-12.  században 
elsősorban királyi, püspöki és szerzetesi  birtokokon  alapítottak templomokat. A 12. századtól a világi 
főurak  bekapcsolódtak  a  templomépítésbe.  A  13.  században  a  kis-  és  köznemesek  vették  át  a 
kezdeményezést,  amely  ugrásszerű  növekedéshez  vezetett.  A  15.  századot  követően  a  történelmi 
körülmények  –  a  reformáció,  a  belviszályok,  valamint  a  török  fenyegetettség  –  nem  kedveztek  a 
templomépítésnek.
A  fennmaradt  leírások  is  a  későközépkori  eredetet  erősítik.  Kazó  ugyanis  boltozottnak  írja  le  a 
templomot, s talán egy gótikus szentélyre utal. Könnyen előfordulhat, hogy Garai nádor építtette, aki 
a 15. század elején a község birtokosa volt, és az ország vezető méltóságaként megfelelő erőforrásai 
lehettek a templomépítéshez. Középkori eredetét ritka patrocíniuma is alátámasztja.
Szent  Ágota  a  Decius-féle  keresztényüldözés  idején,  251-ben  a  szicíliai  Cataniában  szenvedett 
vértanúságot. Halálának első évfordulóján kitört az Etna nevű tűzhányó, és veszedelmes  lávafolyammal 
fenyegette  a  várost,  amely  Ágota  közbenjárására  megmenekült.  Ágotát  ennek  a  csodának 
köszönhetően  a  középkorban  tűzvész  elleni  védőszentként  tisztelték.  Kultusza  egész  Európában 
elterjedt, Magyarországra is eljutott, ám hazánkban igen kevés  patrocíniumáról tudunk, amely hozzá 
köthető: a középkorban mindössze  hét templomnak, jelenleg pedig az egész Kárpát-medencében a 
perenyein kívül csupán a sárszentágotai és a vajdasági magyarcsernyei templomnak a titulusa Ágota.
A perenyei templom tehát patrónusának személyében egy nagyon értékes és ősi hagyomány őrzője. 
A kis, egyhajós templom a falun kívül, a mai temetődombon állt.  Helyét kőkereszt jelöli, amelyet 
az új templom felépítése után emeltek, és először 1836-ban renováltak.  A régi templom szentélyét a 
fennmaradt  feljegyzések  szerint  boltozott  apszis,  a  templomhajót  pedig  deszkamennyezet  fedte.  A 
tetőzet  a  szentély  fölött egy  kis  fa  tornyocska  is ékesítette.  A  templomnak  a  kőből készült szószék 
mellett fa karzata volt. A szentélyben egy oltár szolgálta a szentmisék bemutatását. A diadalív alatt 
megemlítettek  egy  kőlapot  is,  amelynek  jelentőségéről  azonban  nem  tudunk  többet.  A  templom 
középkori berendezése feltehetően a reformáció évtizedei alatt elpusztult, a források szerint ugyanis 
a szobrok, képek és egyéb liturgikus tárgyak nagy része a 18. század elejéről származott.
A  templom  kegyuraságát  a  rohonci  uradalom  1538-as  megszerzése  utána  a  Batthyány-család 
birtokolta. A család kegyúri jogának eredete nem ismert, valószínűleg a birtok megvételével háramlott 
rájuk. Ez azzal a kötelezettséggel járt, hogy gondozniuk kellett a templomot, és figyelniük kellett annak 
karbantartására.  Mivel  azonban  nem  ők  voltak  az  építők,  a  restaurálás  és  az  újjáépítés  nem  volt 
kötelességük.  Filiális  templom  lévén  a  legjelentősebb  kegyúri  jogot,  a  plébános-jelölés  jogát  sem 
gyakorolhatták, csupán protokolláris jogok illették meg őket. A templomban külön fenntartott helyük 
volt, és családi címerüket elhelyezhették a templomban.
Reformáció és katolikus megújulás
A  késő  középkor  virágzó  vallásosságát  a  katolikus  egyház  belső  válsága  és  intézményi
meggyengülése  miatt  a  16.  század  közepétől  a  hitújítás  és  vallási  feszültség  rendezetlen  viszonyai 
váltották fel. 
A  lutheri  tanok  a  nemzetközi  borkereskedelem  egyik  nyugat-magyarországi  csomópontjának 
számító szabad királyi város, Kőszeg németajkú polgárságának révén jutottak el a Kőszeghegyaljára. A 
kőszegi  plébániát  már  1554-ben  el  kellett  hagynia  Álts  Mihály  plébánosnak.  Hamarosan  a  Vas 
vármegyei nemesség tagjai közül is egyre többen csatlakoztak a hitújításhoz, és számos pap tért át más 
vallásra,  és  csatlakozott  az  új  tanokhoz.  A  reformáció  előretörésével  ezért  egyre  nagyobb  gondot 
okozott  a  paphiány,  amely  a  17.  században  tetőzött a  vidéken.  A  győri  egyházmegye  lakosságának 
többsége  a  16.  században  protestáns  lett,  s  szinte  csak  a  beköltöztetett  horvátok  maradtak  meg 
katolikusoknak.  A  németek  evangélikusok,  a  magyarok  nagy  része  pedig  református  hitre  tért.  A 
községek  lakosságának  áttérésekor  nem  elhanyagolható  szempont  volt,  hogy  a  katolikus  papok 
hiányában sokan a helyzetből fakadó kényszerből választották a protestáns istentiszteleteket.
A Batthyányak meglehetősen későn csatlakoztak a reformációhoz. Batthyány Boldizsárt, a francia 
műveltségű, világlátott grófot – akit apja halála, 1570 utána az eljövendő nemzeti királynak neveltek 
– anyja, Szvetkovics Erzsébet és bécsi orvosai vették rá a református tanok elfogadására. Batthyány 
németújvári udvara ezután a nyugat-európai protestáns menekültek mentsvára lett, ahol számos 
híres tudós is megfordult európai szintű szellemi életet teremtve Németújvárott. Batthyány Boldizsár 
áttérésével a család birtokain is háttérbe szorult a katolicizmus. A kegyúr református vallása ellenére 
1580 körül Perenyében az evangélikus vallás térnyerése volt jellemző a lutheránus lelkészek 
jelenléte, valamint Lobokovicz Poppel Éva, Batthyány Ferenc feleségének támogatása miatt. Az 
evangélikus felekezet csaknem egy évszázadra meghatározó vallási közösség lett a településen. A falu 
lakosságának fele protestáns volt még 1697-ben is. A kis perenyei templom karbantartására a 16. és 
17. század viharai miatt és zavaros viszonyai között nem jutott megfelelő erőforrás.
A katolicizmus megerősítésére már a 16. században történtek lépések, egyes birtokokon 
megkezdődött a restauráció, és a Győri egyházmegyében – különösen a soproni főesperességben – a 
papok száma is növekedett. A 16. század fontos eseménye volt a szombathelyi egyházmegyei zsinat 
1579-ben, Draskovich György püspöksége idején, amelyen a trienti zsinat határozatait kihirdették a 
papságnak. A katolicizmus belső megerősödésére azonban évtizedekig várni kellett. A folyamatban 
kiemelkedő szerepe volt Pázmány Péternek, aki megvetette a magyarországi katolikus megújulás 
alapját. 
A következő évtizedekben a rakatolizáció legfontosabb eredménye a győri egyházmegyében is a 
püspökség területén élő nagybirtokosok katolikus hitre térése volt. Döntő fordulatot hozott a 
katolikus Esterházy Miklós birtokszerzése a vasvári főesperességben 1626-ban, majd pedig Batthyány 
I. Ádám 1629-es, és Nádasdy Ferenc 1643-as katolizálása. A kegyúri jog alapján megkezdődött a 
protestanizmus visszaszorítása. A protestáns tanítók, prédikátorok elűzése után katolikus papok 
jelentek meg a falvakban. A küzdelem, váltakozó eredménnyel, sokáig tartott.
A protestantizmus virágkorának a 17. század közepétől kezdődően III. Ferdinánd, majd I. Lipót 
uralkodása vetett véget. Ekkor intenzív katolikus restauráció kezdődött a Királyi Magyarországon.
A templomok visszaszerzésében és pénzen való visszaváltásában tevékeny részt vállalt Széchenyi 
György kalocsai érsek, győri adminisztrátor püspök. Az 1647-es országgyűlés által átadásra rendelt 
kilencven templom közül számos található a győri egyházmegyében. A döntő fordulatot az 1670-es 
évtized hozta meg. Az eredmények felmérése érdekében 1674-ben Tormássy Péter vasvári főesperes 
püspöki felhatalmazással megvizsgálta kerületének plébániáit, különösen a protestánsoktól visszavett 
templomokat. Tormássy 33 plébániát látogatott végig a megyében, Németgencsen megfordult 
ugyan, Perenyét azonban nem említette meg.
Perenyében a földesúr katolizálása ellenére tovább működött az evangélikus lelkész. A lutheránus 
gyülekezetről 1661-ből származik az első írott forrás Musay püspök jegyzőkönyvében, aki 
anyagyülekezetként tartotta azt számon. 1663-ban meszleni Soós Pál, 1669-ben pedig Ódor János 
volt a perenyei lelkész. A perenyei evangélikus gyülekezet jelentőségét mutatja, hogy feltehetően a 
faluból származott a kőszegi evangélikus iskola híres rektora, Perennyei Bálint, aki 1652-ben, 
wittenbergi tanulmányai után került ebbe a tisztségbe. 1661-ben Pösén, 1669-ben Szécsényben volt 
lelkész, végül Hodosra került. Hasonló volt a helyzet a későbbi plébánián, Németgencsen is. 1664-ben 
zsinatot tartottak a községben. Az 1674-es Tormássy-féle vizitációban még evangélikusnak írják le a 
falut. 1695-ben Németgencs birtokosa Esterházy Pál, az ország nádora, és legtekintélyesebb főura 
lett, amely jelentős fordulatot hozott a környék életében. 
A katolikus restauráció eredményeinek biztosítására és törvényesítésére az 1681-es soproni 
országgyűlés 26. törvénycikke kimondta, hogy a királyi Magyarországon minden vármegyében csupán 
két ún. artikuláris helyen szabad a protestánsoknak templomot építeniük. Talán ennek is köszönhető, 
hogy amikor Kazó István vasvári prépost 1697-98-ban végiglátogatta a vasvári főesperességet, a 
legtöbb helyen már rendezett katolikus hitéletet talált. Perenye 1697-ben már Németgencs 
plébáiájaként szerepelt, ahol Nimeth István licenciátus, világi megbízott látott el lelkipásztori 
szolgálatot. 1697-ben a 266 lakosból 62 volt katolikus, 96 akatolikus és 108 indifferens.
A katolikus megújulás azonban csak lassan mutatott eredményeket. A király egyházpolitikai 
intézkedései, az erőszakos templomfoglalások ellenére a katolicizmus megerősödésének kulcsát a 
megfelelő számú, képzett és vitára képes plébános szolgálatába állítása jelenthette volna. A vasvári 
főesperesség azonban egészen a 18. század elejéig jelentős paphiánnyal küszködött, mivel a katolikus 
papok tekintélyes része a nyugati részeken lévő horvát és német falvakban működött, és a magyar 
területekre szinte csak licenciátusok jutottak. A csekély jövedelem és a lakosság merev ellenállása 
miatt a Batthyány-birtokok, sőt egész Vas megye sem vonzotta a papokat. Míg az Esterházyak 
válogathattak a jelentkezőkben, addig a Batthyánykhoz a vasvári főesperesnek csak nagy nehézségek 
árán sikerült papokat szereznie. Így sokszor a frissen szentelt, tapasztalattal nem rendelkező papokat 
hozták a megyébe, ahol a pár évtizede áttérített tömegek ellenséges érzülettel fogadták a katolikus 
egyház új képviselőjét. Sokszor tették próbára a plébános béketűrését, és tagadták meg a 
plébániának járó szolgáltatásokat. A katolikus élet újjászervezése a 17. században így csak a nagyobb 
főúri és egyházi központokban ment végbe. A Batthyány-birtokokon is csak az uradalmi 
központokban történt jelentősebb változás: Németújváron a ferencesek letelepítésével, Rohoncon és 
Körmenden a templomok restaurálásával és barokk átépítésével. Jelentős fordulatot jelentett 
Kőszeg-hegyalja felekezeti viszonyaira nézve a jezsuiták 1676-os kőszegi letelepítése. Nevelték a 
megye ifjúságát, és leendő papjait is. A kőszegi jezsuitákon kívül Perenyére nagy hatással voltak az 
1630-ban újraalapított szombathelyi ferences és 1638-ban visszaállított domonkos kolostor 
szerzetesei is. A Thököly-féle háború és a Rákóczi-szabadságharc zavaros viszonyai között számos 
helyen pozíciókat vesztett a katolikus egyház a megyében, és a lakosság, kihasználva a helyzetet, 
nemegyszer elkergette a rájuk kényszerített katolikus papot. A protestánsok térhódítását jól mutatja 
Scacchi Ferenc vasvári prépost és főesperes 1713-14-es vizitációja, amely a főesperesség négy 
esperesi kerületében: Kemenesalján, a Hegyháton, az Őrségben és a Tótságban a szerzeteseket 
leszámítva egyetlen plébánost, vagy katolikus licenciátust sem talált. A 18. század elején így Vas 
megyének csak a Rába és a stájer határ közé eső viszonylag kis részén tengődött a katolikus egyház.
A katolikus reform csak a 18. században teljesedhetett ki a királyi hatalom hathatós jogi és anyagi 
támogatásának köszönhetően. III. Károly király 1731-ben kiadott Carolina Resolutiója előírta, hogy 
minden olyan templomot el kell venni a protestánsoktól, amelyek nem szerepelnek az artikuláris 
helyek 1681-es listáján. A Carolina Resolutio végrehajtása utána a katolikus egyház nagyon gyorsan 
megerősödött a megye egész területén. Batthyány József 1754-58 között vizitációja során már 
mindenféle megszervezett, betöltött plébániákat talált, a falvakban katolikus iskolamesterek 
működtek, és a plébániákat anyagilag is megalapozottnak találta. A 18. század elején intenzívebbé 
vált a katolikus megújulás a század közepére Perenyét is elérte, és a kis templomocska több 
műtárggyal gazdagodott, épületét megújították. 
A templom berendezései és felszerelései
Az első vizitáció alkalmával, 1697-ben Kazó István egy, a védőszentet, Szent Ágotát és az Utolsó 
vacsora  jelenetét  ábrázoló  képet  jegyzett  föl.  A  képek  eredete  nem  ismert,  talán  a  középkorban 
készültek, vagy a közvetlenül a vizitáció előtt, a 17. század végén. Régi eredetüket támaszthatja alá, 
hogy  1731  után  az  Utolsó  vacsora  képét  már  nem  említik.  A  templomnak  volt  két  aranyozott 
ezüstkelyhe két réz paténával. A régebbi kehelynek a nodusa (a kupa és a talp közötti gömb alakú dísz) 
kövekkel volt díszítve. A templom jelentős gyarapodása az 1730-as években indult meg. Ekkor került a 
templomba Szent Ágota ereklyéje is, amelyet 1748-ban nyilvános tiszteletre kitéve üvegtokban az oltár 
közepén  őriztek.  Az  ereklye  eredetéről  és  későbbi  sorsáról  források  hiányában  csak  hipotéziseink 
lehetnek.
Az összeírások adatai szerint az ereklyének 1731 és 1748 között kellett Perenyébe kerülnie. Ez idő 
alatt, 1729-37-ig az olasz származású Scacchi Dezső volt a németgencsi plébános, akinek bátyja, Scacchi 
Ferenc szombathelyi-vasvári nagyprépost, és főesperes volt. Scacchi Dezső később vépi plébános lett, 
és  a  nagyhatalmú  helyi  birtokos  családnak,  az  Erdődynek  köszönhetően  már  1721-ben  elnyerte  a 
kegyuraságuk alá tartozó csatári apátságot, majd 1738-ban az ő vezetésével renoválták az apátsági 
templomot.  A  középkorban  itt őrizték  közel  egy  évszázadig a  híres 12. századi  ún.  Admonti  Bibliát, 
amelybe a templom ereklyéit, amely szerint a Szűz Mária-oltár ereklyéi között volt egy Szent Ágotaereklye  is.
Annak  ellenére,  hogy  a  templom  leégett,  és  megrongálódott,  előfordulhat,  hogy  a  Szűz
Mária oltárban őrzött Ágota-ereklye megmenekült, és Scacchi Dezsőn keresztül eljutott Perenyébe. A
csatári eredeten kívül elképzelhető még, hogy a család olasz kapcsolatin keresztül jutott az ereklye a
perenyei templomba. Sajnos  utóéletéről nem lehet tudni semmi biztosat. Az új templom felépülése
után, 1780-ban Szily János már nem jegyezte fel egyházlátogatása alkalmával, és később sem említi
egyetlen  irat  sem  az  ereklyét.  Elképzelhető  azonban,  hogy  a  főoltár oltárkövében  helyezték  el,  ám
előfordulhat az is, hogy  az építkezés során semmisült meg. A 2011. június 8-án végzett vizsgálat sem
hozott  eredményt  a  kérdésben,  mert  az  oltárkőben  található  feljegyzés  szerint  a  benne  található
ereklyék több mártírtól származnak.

A templom oltára  1731-ben még nem volt fölszentelve, ezért hordozható oltárkövön, ún. portatilén 
miséztek. Csak a legszükségesebb oltárfelszerelések szolgálták a liturgiát. A templomnak egy fehér és 
két színes miseruhája volt manipulussal és stólával. Különösen megbecsülték a megfordítható, egyik 
oldalán  vörös,  másik  oldalán  fekete,  régi  miseruhát.  A  liturgia  végzését  egy  misekönyv,  egy 
evangéliumos könyv és egy rituálé szolgálta. A papi ruházathoz tartozók közül feljegyeztek egy albát, 
egy humerálét, egy stólát, egy cingulust és egy superpelliceumot, a kehelyhez tartozók közül pedig egy 
corporálét,  egy  purificatoriumot,  egy  kehelyvélumot,  egy  pallát  és  egy  bursát.  Az  oltár  előzékét 
rézszálakkal  átszőtt,  bojtokkal  díszített  zöld  antipendiummal,  menzáját  pedig  egy  ugyancsak  zöld, 
hímzett oltárterítővel (mappa), valamint horgolt és hímzett vászonterítőkkel borították. Az oltáron, 
amelynek  egyetlen  lépcsője  volt,  a  feszület  és  a  kánontáblák  mellett  négy  fa  gyertyatartó  állt.  A 
templomnak  volt  egy  kis  csengettyűje  és  a  szentmiséhez  két  üvegampolna  is  rendelkezésre  állt.  A 
templomban őrizték Keresztelő Szent János képét is, amely 1713 és 1731 között került a templomba, 
A szent születésének ünnepén tartották a templom dedikációs ünnepét, amelyet később is megültek a 
Szent Ágota  –  búcsú mellett. Az 1730-as években egy gazdagon felöltöztetett Szűz Mária szobor is 
került a templomba, amelyet a szentélyen kívül, az evangéliumos oldalon (a templom baloldala) egy 
falfülkében helyeztek el. A szobornak volt egy fekete leple is, és a falfülke mellett két fa gyertyatartó 
ékesítette. Az 1740-esévekben a templom oltára szobrokkal is gazdagodott. A leírások szerint Szent 
István, Szent László, Szent János apostol, Nepomuki Szent János, Alexandriai Szent Katalin (a rohonci 
templom védőszentje) és Szent Borbála szobra díszítette az oltárt. 1748-ban négy falon lógó táblaképet 
is feljegyeztek, 1756-ban pedig megemlítettek két vörös és két zöld színű körmeneti zászlót is. Ezekben 
az években kapott tabernákulumot a templom, és került az a templomtoronyra egy vaskakas.
A templom bejárata mellett volt a szenteltvíztartó rézedény aspensoriummal, a hívek pedig húsz 
fapadon  foglalhattak  helyet.  A  templomnak  nem  volt  azonban  keresztelőmedencéje,  sem 
gyóntatószéke, sem orgonája, sem harangja, a híveket a falu közepén lévő harangláb hívta össze a 
szentmisére. Sekrestye hiányában a templom értékeit két nagy veretes ládában őrizték a templomban.

A templom gyarapodásában fontos szerepet  játszottak az akkori plébánosok, Göntér Miklós (1707-1724),  
Fejérváry  Pál  (  1724-1753),  valamint  Scacchi  Dezső  és  utódai:  Tóth  János  (1737-1753),  aki
Nagyszombatban  végzett  teológus  és  vasvári  kanonok  volt,  Blázovics  Pál  (  1753-1756)  és  Gombosi László (1756-1759).

Az új templom építése
A katolikus megújulás perenyei csúcspontjaként 250 évvel ezelőtt, 1761-ben felépült a település 
új, tágas temploma. Ez azért is különös, mert a Perenyéhez hasonló kis filiális, önálló plébániával nem 
rendelkező községekben általában csak felújították, esetleg kibővítették a templomokat, újakat pedig 
csak akkor emeltek, ha a kegyúr helyben lakott. Emögött a kezdeményezés mögött valószínűleg 
Horváth –György németgencsi plébánost kell sejtenünk, aki 1759-69-ig teljesített itt szolgálatot. 
Horváth plébános a komoly áldozatok árán megszervezett, trienti szellemű papanevelés új papi 
generációjának helyi képviselője volt, aki buzgó hitéletet teremtett plébániája területén. 
Horváth György 1727 körül magyar családban született, feltehetően Vas megyében. Források 
hiányában nem lehet tudni, hogy volt-e köze a Perenyében birtokos besenyői Horváth famíliához. 
Középiskoláit a megye egyetlen középfokú oktatási intézményében, a kőszegi jezsuita gimnáziumban
végezte, ahol a korszak katolikus elitjét nevelték, és amelynek ebben az időszakban Batthyány József 
későbbi esztergomi érsek is tanulója volt. Teológiai képzést később a győri jezsuita gimnáziumban 
kapott, és a győri szemináriumban volt kispap. 1752-ben megvédett teológiai téziseivel teológus
speculativus lett, amely csak a papok szűk rétegére volt jellemző az egyházmegyében. Anyanyelvén, a 
magyaron kívül németül és horvátul is beszélt. 1752-ben szentelték pappá. Kőszegszerdahelyen lett 
káplán, 1753-tól pedig Batthyány Lajos nádor jelölésének következtében a falu plébánosa. 1756-ben 
Zichy Ferenc győri püspök kinevezte a szombathelyi szentszék ülnökének. 1761-ben megpályázta a 
rohonci plébánosi állást, de német nyelvtudásának hiányosságai miatt nem őt választotta a kegyúr. 
1759-ben lett Németgencs plébánosa, majd 1769-ben felmentették a plébánosi szolgálat alól, és 
Győrbe rendelték a deficientiába.
Az új templom építését a lelkipásztori szempontok mellett a régi templom romos falai is 
indokolták. A nagy ívű templomépítési tervhez Horváth plébános buzgó támogatókra talált a  helyi 
nemesség körében és így közös összefogással láthattak neki a nagy feladat megvalósításának. Fontos 
tényezőnek bizonyult az is, hogy a település birtokosai között országos főméltóságok is voltak. 
Ráadásul ez az időszak az ország életében a konszolidáció, a gazdasági fejlődés és a gyarapodás 
időszaka volt. Országszerte igen élénk építőtevékenység folyt, különösen az egykori hódoltsági 
területeken, és a világi épületek mellett számos egyházi épületet is emeltek. Ekkor formálódott ki a 
magyar vidék sajátos arculata a falvak közepén álló barokk templomokkal. A templomépítési 
hullámnak a trienti szellemű főpapok mellett jelentős mozgatói voltak a kegyúri kötelezettségeit 
készségesen vállaló, katolikus szellemben nevelt főurak és nemesek, akik keresztényi 
kötelességüknek tartották a katolikus egyház támogatását. Mindez áttételesen persze kifejezte a 
birodalom támogatását, a királynő és a nemesség között létrejött megegyezés szellemében. Az 
építkezésekhez a földesúri nagybirtok téglavetői és erdei adták a szükséges anyagot, és biztosították
a szükséges robotot. A birtokok építési irodái szolgáltatták a terveket, s gondoskodtak palléraik útján 
az épületek kivitelezéséről. A típustervek közül az egyik legnépszerűbb a csehüveg-boltozatos forma 
volt, amely kisebb fesztávú, sokszögzáródású szentéllyel zárult, északi oldalán sekrestyével, amelyből 
lépcső vezetett fel a diadalíven elhelyezett szószékre. A templom tornya a pilaszterekkel osztott, 
hármas tagolású nyugati homlokzatból magasodott ki. 
Pár szó erejéig tekintsünk szét a korabeli Európában is. Mi is történt a nagyvilágban, amikor a 
perenyei templomot építették? Szent Péter székében XIII. Kelemen pápa trónolt, a Habsburgi 
Birodalom élén pedig Mária Terézia állt, és éppen a hétéves háborúban próbálta visszaszerezni 
Sziléziát Nagy Frigyes porosz királytól. Franciaországban XV. Lajos, Oroszországban I. Erzsébet cárnő, 
Nagy-Britanniában III. György uralkodott. A londoni földrengést követően ebben az évben kezdték 
építeni a Buckhingham palotát, ekkor hunyt el Rodostóban Mikes Kelemen, és 1761-ben kezdte meg 
szolgálatát Esterházán a bécsi klasszicizmus jeles képviselője, Joseph Haydn, valamint ekkor adta ki 
Pray György jezsuita szerzetes Annales veteres Hunnorum című magyar őstörténeti munkáját. 
Perenyének, a győri egyházmegye vasvári főesperességében lévő kis filiának gróf Zichy Ferenc, a híres 
barokk főpap volt püspöke.
A rohonc-szalonaki uradalomban, így az oda tartozó Perenyében nehéz éveket éltek ekkoriban. A 
növekvő agrárkereskedelemből származó haszon miatt a földbirtokosok egyre emelték a jobbágyok 
terheit, amely később parasztmozgalomhoz és az úrbéri pátens kiadásához vezetett. A község 
lakóinak erőfeszítéseit az említett körülmények tehát még inkább kiemelik. 
A templom építésének kezdetét pontosan lehet datálni egy ritka kincsként fennmaradt levél 
nyomán, amelyet az Országos Levéltárban a Batthyány-család anyagában őriznek Budapesten. 1761. 
április 11-én Horváth György levelet írt Batthyány József kalocsai érseknek és az építőanyagok 
előállításához szükséges földesúri engedély sürgetését kérte. A levél szerint az új templom terveinek 
elkészítése után az építőanyag előteremtése érdekében engedélyt kértek Batthyány Lajos nádortól 
egy kemence téglájának felhasználására és mészégetésre. Úgy tűnik, késett az engedély, az idő 
azonban sürgetett, mert a plébános tervei szerint az építkezést nyár végére be akarták fejezni. 
Horváth György őszre meg is hívta a z érseket a templom megáldására. A tégla- és a cserépégetéshez
a perenyei erdőből biztosították a fát, de szükség esetére a rohonci erdő fáinak felhasználására is 
engedélyt kért a plébános. A levélben Horváth György egyben fogadalmat is tett, hogy ezentúl 
minden évben imádkoznak majd a Batthyány-családért. Pontosan nem tudni, mikor végeztek teljesen 
az építkezéssel, mivel 1763-ban még kölcsönt vett fel a plébános az építkezés céljaira, azonban egy 
1765-ös irat szerint már biztosan állt az épület.
Horváth plébános a befolyásos dunántúli katolikus főúri család tagjaihoz, mint kegyurakhoz 
fordult. Helyi birtokosként ugyanis kötelezettségekkel tartoztak a templommal kapcsolatban, 
amelyért különböző jogokat birtokoltak. A jelentős és direkt támogatás hiánya miatt azonban a 
Batthyány-család perenyei birtoka után csak dologi kegyuraságot viselhetett, s így, mivel nem ők 
építették a régi templomot, az újjáépítésére sem lehettek kötelezve.
Batthyány Lajos a korszak vezető politikusa és egyik legbefolyásosabb embere volt, aki 
fokozatosan építette ki családja gazdasági hatalmát folyamatos birtokszerzéseivel. A kereskedelmi 
útvonalak mentén fürtszerűen elhelyezkedő majorságok behálózták az egész Dunántúlt. Utolsó 
nemzeti nádorként a magyar érdekek képviselője volt a Habsburg Birodalomban, aki a gyenge 
monarchia megsegítésével érte el befolyását, és amikor ez gyengülni kezdett, konfliktusba is 
keveredett a királynővel. Széles látókörű, olvasott és több nyelven beszélő államférfiként gazdag 
mecánási tevékenységet folytatott. Gondosan ügyelt birtokai állapotára, számos beruházást hajtott 
végre, több uradalmi központot épített ki, amelyek közül kiemelkedik a körmendi presztízsértékű 
építkezés, amely a család uradalmainak központja lett. Az uradalmak főépítésze, Bauinspektora 1736 
és 1767 között Joseph Giessl volt. Palotákat emelt Sopronban, Kőszegen, Budán, Bécsben, a vidéki 
birtokokon pedig kastélyokat. Vármegyei tisztviselőként a zalaegerszegi és szombathelyi megyeháza 
építkezésében is részt vett. Számos egyházi épület építését támogatta, azonban adományai mögött 
több esetben egyéni és nemzeti érdekek is meghúzódtak. Az előbb felsorolt nagy ívű beruházások és 
bőkezű adakozások tetemes költségei azonban megkövetelték tőle, hogy rangsorolja a támogatandó 
ügyeket, amelyek között a perenyei építkezés nem szerepelt első helyen. A birtokain lévő templomok 
megújítását a praktikum és a költséghatékonyság szellemében támogatta, csak a 
legszükségesebbekhez járult hozzá, nem építtetett reprezentatív templomokat.
A plébános közvetítőként bevonta az előkészületekbe a nádor 34 éves fiát, Józsefet is, aki öt évvel 
korábban vasvári főesperesként a perenyei templomot is vizitálta, és ekkor már kalocsai érsekként az 
ország második egyházi méltósága volt. Batthyány József a kőszegi jezsuitáknál tanult, majd Prileszky 
János jezsuita magántanítványa lett. 25 évesen már esztergomi kanonok volt, és felkészültsége, 
valamint erkölcsi kiválósága miatt a kispapok nevelője lehetett. Feddhetetlensége miatt a főpapok 
versengtek érte. A győri püspök és az esztergomi érsek is ragaszkodott hozzá, és engedéllyel a vasvári 
kanonoki stallumot is elnyerte az esztergomi mellé. 1759-ben erdélyi püspök lett, 1760-ban pedig, 33 
évesen kalocsai érsek. 1776-ban esztergomi érsekként az ország vezető főpapja lett, és a 
magyarországi barokk művészet egyik legnagyobb mecánásaként, valamint a jozefinista 
egyházpolitikával szemben mutatott okos és megfontolt magatartásával írta be magát a 
történelembe. 1778-ban bíborosi kalapot nyert VI. Piusz pápától. 
Az új 300 fős templomot a falu közepén, a patak mentén, a régi templom köveinek 
felhasználásával építették fel, tornyát vörös mázas fazsindellyel, tetőzetét cserépzsindellyel fedték, 
és gondos cseréperesszel látták el. A templom teljes hossza a toronnyal együtt 22 m, külső szélessége 
8,55 m lett. Hajója belülről 11,35 m hosszú és 6,6 m széles, szentélye pedig 5 m hosszú és 4 m széles. 
A templom falai 95 cm vastagok, a hajó belmagassága kb. 10 m. A torony magassága a 
templomkereszt nélkül 23,5 m, a toronyóra pedig 17 méteres magasságba került föl később. A 
felépített templom egyszerű struktúrája egyértelműen kizárja a nádor építtetői szerepét, valamint a 
Joseph Giessl által vezetett uradalmi központi építési hivatal közreműködését is. Általános gyakorlata 
volt ugyanis a nádornak, hogy a jobbágyfalvaiban lévő templomokat nem saját embereivel építtette, 
hanem az építkezés lebonyolítását rábízta a plébánosra vagy valamelyik uradalmi intézőre. 
Valószínűleg tehát egy kőszegi vagy szombathelyi céhmester lehetett a templom alkotója, aki
azonban nem egy önálló terv szerint, hanem egy ekkoriban elterjedt mintakönyv alapján dolgozott. A 
segédmunkát a jobbágyok robotjával biztosították. A nádor szándékának hiányát mutatja az a tény is, 
hogy Batthyány Lajos egyik nekrológja sem emlékezett meg a támogatott templomok között a 
perenyei egyházról.
A költségeket a nádor támogatása mellett a templom saját jövedelméből, valamint a falu más 
birtokosainak adományaiból, és a perenyei jobbágyok hozzájárulásával teremtették elő.
Szeretném ezért felsorolni azokat a nemeseket, akik adományaikkal segítették az építkezést, ill. a 
teljesség igénye nélkül azoknak a perenyei családoknak a neveit, akik 1761-ben részt vehettek a 
templom építésében. Elsőként Szvetics Jakab királyi személynököt (tisztsége kb. a mai legfelsőbb 
bírónak felel meg) kell kiemelni, aki Kőszegen született, de Perenyében is volt egy kisebb birtoka és 
jelentősebb összeggel járulhatott hozzá az építkezéshez. Fontos megemlíteni báró Trach Károly apáti 
birtokost is, aki 50 Ft-os kölcsönnel támogatta az építkezést. A helyi nemességet 4 család alkotta: a 
templom költségeinek fedezésében a Somogyi, a Horváth, a Terestyén és az Imre család vállalt 
komoly szerepet. A Somogyvári-Somogyi-család alapítója Somogyvári Péter deák volt, aki hadi 
érdemeiért Bécsben nyert nemességet I. Ferdinánd királytól fiaival együtt az 1559. szeptember 13-án 
kelt címeres levéllel. A családnév alapján Somogy megyei eredetű család a 17. század közepén Vas 
vármegyébe költözött át, és tagjai a Batthyány-család szolgálatában álltak, mint katonák és 
gazdatisztek. A család vasi részének két ága volt: a perenyei és a boroczszegi (ma Táplánszentkereszt 
része). Címerükben kék udvarban álló oroszlán volt látható, amely jobb lábával fürtös szőlőkocsányt 
tart. Az udvar fölső szegletében hold és csillag, a sisak koronáján pedig kardot villogtató fél oroszlán 
volt. A címer foszlánya arany és kék színű volt.
A Horváth (Bessenyei)-család ősei új adomány címen kapták meg 1562. március 5-én Nádasdy 
Tamás nádortól az egykor Apáti mellett található Besenyőfalu birtokolt. Adománylevelüket 1668. 
május 3-án I. Lipót is megerősítette. A család számos tagja költözött idővel Perenyébe. A Horváthcsalád több tagja lépett jogi pályára, Horváth Dávid perenyei birtokos pedig a kőszegi dunántúli 
kerületi tábla ügyészi tisztségig jutott a 19. század harmincas éveiben.
Az ősi Terestyén-család címereslevelét Terestyén Pál és testvérei, Sebestyén és Balázs 1576. 
február 22-én nyerték el II. Miksától. Ez az egyik legszebb fennmaradt címereslevél a Vas Megyei 
levéltár gyűjteményében. A címer kék udvarában hármas, zöld halmon álló oroszlán látható, amely 
jobb első lábával kardot tart. A vért felső szegleteiben jobbról hold, balról csillag van. A sisak
koronáján, két sasszárny között, fél oroszlán kardot tart. A címer foszladéka arany és kék. A családnak 
a mára Egyházasszecsődbe beolvadt, és nevüket is őrző Terestyénszecsőd volt az ősi fészke, 
eredetüket pedig egészen az Árpád-korig lehet visszavezetni. Perenyei birtokosként először az 1733-as nemesi összeírás említi őket. Feltehetően Körmend melletti ősi falujukból a Batthyányak 
közvetítésének köszönhetően kerültek Perenyébe. 
Hasonlóan ősi család volt az Imre-család is, amelynek felmenői őrvidéki őrök voltak, s akik 
szintén a Batthyányak közvetítésével kerülhettek Perenyébe. A falu birtokosai között először az 1727-es nemességvizsgálatkor említik őket. Nemességüket az őrszigetiek adománylevelével igazolták.
A megyei összeírások és a gencsi anyakönyv szerint a következő jobbágycsaládok éltek 
Perenyében a 18. század közepén: Babócsi, Balaton, Balics, Bálint, Bertók, Bilics, Bolfán, Bodorcsalád, Fülöp, Gáll, Gerencsér, Gellért, Hollósi, Horváth-család, Kovács, Kozma, Lóránt, Mersevics, 
Mogyorósi-család, Nagy, Nimeth, Péter, Póka, Pöröntő- és Prisznyák-család, a cigány származású Saár 
család, a Sinkovics, Szakács, Szakál, Szalai, Takács, Talabér, Tégla, Török és Varga család.
Az új templom pár évvel később, 1768-ban Keresztelő Szent János születése ünnepén (június 24.) 
áldotta meg a kor jeles szónoka, Csődy Pál szombathelyi kanonok. Ez nem meglepő, mivel a 
szertartás hosszadalmas volt, és csak nehezen lehetett megfelelő egyházi méltóságot találni a 
szertartás elvégzésére. Például a rohonci templomot is csak évtizedekkel később szentelték fel. A 
templom benedikálására egy rövid részlettel emlékezünk, amely Csődy Pál egyik nyomtatásában 
megjelent prédikációjából származik: „Kérdezősködnek egy más között némely Bölcsek: ha meg 
vagyon-e most-is a földi Paradicsom valahol é a világon? És fönt áll-e abban az élet fája, s terem-e 
abban az élet fája, s terem-e gyümölcset? El-hiszem, ha ezt, az élet hossza-bétó gyümölcstermő Fát 
föl találhatnák a földi lakáshoz, s-maradáshoz ragaszkodó, és életeket itt ezer, s-meg ezer 
esztendőkre terjeszteni kívánó világ Fiai, Leányi, annak csak egy olmácskájáért-is készek volnánok 
nagy summa pénzt fizetni. Vetekedgyenek az említett Bölcsek valamint nekik tetszik, én azt mondom: 
keresztények! vigasztalástokra, hogy meg vagyon a földi paradicsom, és abban szépen kiterjedt 
ágoival zöldellik, bimbózik, virágzik, és gyümölcsözik az élet Fája.
Ez a Templom, ez az Oltár a földi paradicsom, a Mise pedig, mely az Oltárnál mondatik, valóságos, 
igaz életnek Fája, mely örök életnek gyümölcsét termi, tudniilik a Krisztus Jézusnak Testét, és vérét 
melyrül maga mondgy az örök Igasság: Caro mea vere est cibus et sangvis meus vere est potus. Joan 
6. Az én Testem bizonnyal étel, és az én vérem bizonnyal ital, s ezt az örvendetes ígéretét ragasztja 
hozzá: Qui ahétatos Hívek! jó készülettel, tiszta szívvel járullyatok gyakorta ezen élet Fája árnyéka alá, 
és annak gyümölcsét a Pappal együtt mint köllemetes Áldozatot mutassátok bé az Istennek, és azzal 
mint szentséggel táplállyátok éhes lelkeiteket, és ugy igazán betellyeséttitek, a mit példázott valaha 
Israel Fiainál a húsvéti Báránynak föláldozása és evése. Exodi 12”


A templom gyarapodása


Az új templomnak számos jótevője volt, akik közül kiemelkedik Szvetics Jakab királyi személynök, 
aki miséző kelyhet és miseruhát adományozott a perenyei egyház számára. A templom a következő 
évtizedek során folyamatosan gyarapodott; a barokk szószék és Szűz Mária oltára feltehetően az 
építkezés után készült. 1790 körül Batthyány József, aki közben esztergomi érsek lett, a templom 
kegyuraként orgonát adományozott a templomnak.
A templom gyarapodásának és megújulásának korszakai nagyrészt az országos viszonyokat 
követték, amelyek közül két korszakot kell kiemelni. Az egyik a dualizmus fénykorának időszaka, 
amely Limperger Flóris plébánosi működéséhez köthető. Limperger plébános művelt és jámbor 
papként minden erejével azon volt, hogy szekularizálódó kapitalista társadalmi viszonyok közepette a 
katolikus megújulást előmozdítsa plébániája területén. Ennek érdekében a templom megújítását is 
elengedhetetlennek tartotta. A másik jelentős korszak az I. világháborút követő katolikus reneszánsz 
időszaka volt, amelynek csúcspontja az önálló lelkészség, majd pedig a budapesti Eucharisztikus 
Világkongresszus és a Szent Jobb-országjárás évében, 1938-ban az önálló plébánia megalapítása volt. 
A templom mai berendezésének számos darabja ebből az időszakból származik. A plébániatemplom 
liturgiájához szükséges hiányzó felszerelések beszerzése és az elavultak cseréje azonban csak az 


Forrás: 
Medgyesy S. Norbert: Ecclesia Gathae A 250 esztendős perenyei templom tanulmánykötete és 
népének-hanglemezei, Magyar Napló, 2011.
egyházközség komoly áldozatai árán valósult meg. Felépítették a plébánialakot, új harangot és új 
orgonát szereztek be. Fontos szerepe volt a templom gyarapításában és felszerelésében az 1937-ben 
alapított perenyei Oltáregyesületnek is.


Kapcsolódó galéria:



« Vissza az előző oldalra!


« Vissza az előző oldalra!

Önkormányzat Perenye - Magyar