Elérhetőségek

Önkormányzat Perenye

9722 Perenye,
Béke utca 34,
Telefon: +3694511843

Településünk / Fogadalmi zarándoklat a Szent Vid kápolnához

Fogadalmi zarándoklat a Szent Vid kápolnához

Fogadalmi zarándoklat a Szent Vid kápolnához

A Perenyeiek Szent Vidi Búcsújárása (1849-1999)

Velem – Szent Vid történelméből

Kőszeghegyalja vidéke már a kőkorszakban lakott hely volt. Krisztus születése előtt századokkal a kelták szállták meg – egyes történészek az ő maradékuknak tartják a környéken és Szlovéniában élő vend népcsoportot -, majd a római fennhatóság alatt álló Pannónia része lett. Kr. u. 440 körül a hunok, majd a gótok telepedtek le itt egy ideig. Az avarok 570 táján vették birtokba ezt a területet. Nyugat felől Nagy Károly frank uralkodó (800-tól császár) csapatai 796-ban szállták meg Kőszeghegyalját.

A Karoling korból maradtak fenn Szent Vidről az első írásos feljegyzések: 860-ból egy határjárás Vuitinesberg néven említi, 885-ben keletkezett irat pedig Vuitanesberc névvel illette, mely minden bizonnyal Szent Viddel azonos.

A IV. században élt Szent Vid (Vitus) vértanú ereklyéit 836-tól a Corvey-apátságban őrizték, tisztelete innen terjedt el a latin keresztény egyházban. Okleveles és régészeti bizonyítékok alapján állíthatjuk, hogy a IX. század végén, Árpád magyarjainak honfoglalása idején állt már ezen a helyen kápolna Szent Vid tiszteletére. A keresztény hitre tért avarok maradékai imádkozhattak itt. A templom a salzburgi érsekség joghatósága alá tartozott.

A honfoglaló magyarok közül Tétény-Kál-Bogát-Bulcsú nemzetség törzsének szállásterülete volt Kőszeg vidéke. Szent Videt a magyarok felújították, kettős gerendapalánk közé döngölt földvárat építették, égetett agyagos, köves sáncokkal körülvéve. A védelem szempontjából kiváló ez a hegy: az egész Répce-Gyöngyös mellék belátható innét. 955-ben az Árpád-ivadék fejedelmi családé lett a terület, 996-ban István és Gizella esküvője idején Gizelláé. Szent István királysága idején a királyi várszervezet tagja, a Szabolcs nembéli Csáké lett a vár a kápolnával.

A XII. században kőfallal vették körül, két tornyot is építettek hozzá. A várhoz tartoztak Bozsok, Doroszló, és Cák községek.

II. András király (1205-1235) a Héder nemzetségnek adományozta. A Héderek 1271-ben II. Ottokár cseh király pártjára álltak. 1273-ban visszatértek a magyar király, IV. (Kun) László hűségére, ezért IV. László meglátogatta Szent Videt. 1279-ben Héder nembéli Kőszegi Henrik tulajdona lett a vár és a hozzá tartozó uradalom. Az oligarcha-harcok idején szembe került IV. Lászlóval, ezért a király 1283. november 25-e és 1284. február 17-e között ostrom alatt tartotta a várat –sikertelenül.

Albert oszták herceg 1279-ben szállta meg, 1290-ben az utolsó Árpád házi királyunk, III. András (1290-1301) visszafoglalta, de a hainburgi béke (1291) kedvezőtlen rendelkezései miatt szembe került Kőszegi Henrikkel. Végül 1328-ban Károly Róbert király (1308-1342) parancsára Köcski Sándor foglalta el Szent Videt, amely újra a királyi várbirtok része lett.

1392-ben Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437) Garai Miklós nádornak és testvérének, Jánosnak adományozta a rohonci váruradalomhoz tartozó Velem- Szent Videt.

1445-ben III. Frigyes osztrák herceg foglalta el, Hunyadi Mátyás 1474-ben szerezte vissza a Szent Korona birtokába, és Morgenwerder Jakabnak kezére adta. 1490-ben a rohonci uradalom Paumkircher Vilmos és György tulajdonába került, a XVI. század elején pedig a Batthyány-család birtokába. Az újkor folyamán végig a Batthyányaké volt a rohonci uradalom, benne Szent Viddel és Perenyével.

Csupán 1648-ban volt Velem Sibrik Istvánnál és Erdődy Bálintnénál zálogban. Az 1662. évi osztozáskor Batthyány Kristóffal az idősebb ágnak jutott.

A mai is álló Szent Vid kápolna a középkor templom helyén a XVII. században épült. A toronyban találhatók középkori falmaradványok. Először 1674-ben szerepel az egyházlátogatási jegyzőkönyvben (canonica visitatioban). 1733-ban „Ecclesi in monte Sancti Viti dicto”-ként említik, az 1757-es jegyzőkönyv pedig „De ecclesia Sancti Vit in antiquissima capella”, legősibb kápolna névvel illeti.

Az 1780-ban, immár a szombathelyi egyházmegye részeként készült irat Szerdahely filiájaként említi, kegyúrnak a rohonci Batthyányakat jelöli meg. Ezt erősíti meg az 1786-ban készült egyházlátogatási jegyzőkönyv is.

A kápolna harangja 1688-ban készült. Felirata: „Matthias Glasser in Wien hat mich gegossen”.

A kápolna barokk főoltárán Szent Rókus és Szent Sebestyén szobra volt látható, a szobrokat azonban 1998-ban elrabolták azóta sem kerültek elő. A mellékoltáron Szent Vitus szobra és Pieta áll.

Szent Sebestyén az egyik leghíresebb ókeresztény vértanú. A galliai (Franciaország) Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus római császár (284-305) és társcsászára, Maximianus(286-305) idején került Rómába. A császár nagyra becsülte, közvetlen környezetébe rendelte, a császári gárda tisztjévé nevezte ki. Sebestyén egyszerre tudott császári tiszt és hívő keresztény lenni. Rendszeresen látogatta a keresztény rabokat, Isten segítségével visszaadta a néma Zoé nyelvének használatát, megtérítette Nikostratust.

Kiváló szónok volt, a keresztény hit védelmezője, ami miatt császári törvényszék elé került és halálra ítélték. A szabad mezőn karóhoz kötötték, és a katonák halálra nyilazták. Amikor halottnak vélték, otthagyták. Egy jámbor római özvegy, Iréne rátalált a valójában nem halott, hanem sebesült Sebestyénre. Házába fogadta és ápolta. Felgyógyulása után újra a hit térítője lett. Másodszor is elítélték, bunkókkal halálra verték, és egy csatornába dobták. 298-ban történt. Egy Lucina nevű római asszony találta meg, és eltemette január 20-án. Ezen a napon ünnepli Sebestyént az Egyház.

Vértanúságából következett, hogy Sebestyén alakjával a nyilat hozták kapcsolatba, és a pestis nyila, csapása ellen már a VII. században kérték a hívek az ő oltalmát. Tisztelete a nagy európai pestisjárvány, feketehalál (1348) után vált általánossá. A barokk jámborság a XVII-XVIII. században pestisoltalmazó mivoltát nagyította fel. Magyarországon Sebestyén kultusza szintén a pestisjárványokkal, jószágvésszel, és ezzel kapcsolatosan a német bevándorlók fogadalmi ünnepeivel függ össze.

A franciaországi Monpellier városában született Szent Rókus (1195-1227) az itáliai pestisjárvány betegeit gyógyította, majd ő is megkapta a halálos kórt, de Isten segítségével kigyógyult belőle. A XVIII. század pusztító járványai hozzák magukkal Szent Rókus tiszteletének igazi kibontakozását.

A búcsú és a búcsújárás fogalma

A búcsú szó a honfoglalás előtti ótörök eredetű, a bosa (kiürül,megszabadul) szó származéka.

A magyar nyelvbe bosay-bosny alakban kerülhetett, amelynek jelentése: felmentés, engedelem volt.

Későbbi, további jelentései ebből fejlődtek ki: 1. engedély (licentia), 2. bűnbocsánat (indulgentia), 3. búcsúvétel (discessus), 4. zarándoklat (pregrinatio), 5. templombúcsú (dedicatio ecclesiae), 6. körmenet, kivonulás (processio), 7. búcsúk alkalmával rendezett vásár. A perenyeiek Szent Vid búcsújárása a búcsúvétel, a zarándoklat és a kivonulás körébe tartozik. A katolikus egyház tanítása szerint a búcsú (indulgentia) a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése részben vagy teljesen. A búcsú az Egyház ígérete, hogy különösen közbenjár Istennél valamely ideig tartó büntetés elengedéséért.

Ennek megfelelően a búcsúban való részvételnek többféle indítéka, oka, célja lehet. Ezek között említhetjük a bajban, szükségben, betegségben való kérést, másszor a köszönetet az elnyert segítségért, harmadszor az egyénileg vállalt vezeklést.

Perenye népe az 1849-es nagy kolerajárvány idején fogadalmat tett: minden esztendő szeptemberében a fájdalmas Szűz Anya ünnepét követő 2. vasárnap elzarándokol Szent Vid kápolnájába.

A búcsújárás mindig egy szent helyre irányul. Azon az elképzelésen alapszik, hogy az istenség egyes meghatározott helyeken különösen szívesen nyilatkozik meg, és itt a neki bemutatott tiszteletadás, áldozat, hálaadás különösen kedves neki. A zarándoklás nemcsak keresztény jelenség. A katolikus egyházban az Úristen imádásán kívül Szűz Mária és a szentek tiszteletével egészül ki, az ő közbenjárásukat kérve. Perenye katolikus népe a koraközépkor óta tisztelt Szent Vid szentélyében tartja fogadalmi búcsúját.

Szent Vid (Vitus) vértanú (+305) hazája Szicília volt. Atyja pogány volt, dajkája Crescentia és ennek férje Modestus azonban kereszténynek nevelték Videt és titkon megkeresztelték. Tizenkét esztendős korában, Diocletianus római császár keresztényüldözése idején helytartó felszólította atyját, hogy verje ki fiából a keresztény hitet. Vid azonban fenyegetések, éheztetés és vesszőzés dacára állhatatos maradt.

A hagyomány szerint angyal szabadította ki börtönéből és vezette nevelőivel együtt Itáliába.

Diocletianus császár, aki hallott a fiú csodatételeiről, magához hívatta, hogy gyógyítsa meg ördöngös, rángatózó és magát ide-oda dobáló fiát. Vid meggyógyította a fiút, de a hálátlan császár ennek ellenére bálványimádásra akarta kényszeríteni, melynek Vid ellenállt. Emiatt börtönbe vetették. Legendája szerint – amelyet az 1526-ban magyar nyelven írt Érdy-kódex is leír -, az éjszakai sötétben a tömlöcbe nagy világosság támadt, a láncok maguktól estek le Vid kezéről. Ezután a császár égő kemencébe, katlanba vettette, ahol szurokban, ólomban főzték meg Videt nevelőivel, Crescentiával és Modestussal együtt 305-ben.

Magyarországon először a legrégibb nyelvemlékünket, a Halotti Beszédet tartalmazó Pray-kódexben (1190-es évekből) olvasható Szent Vid miséje június 15-én. A középkor áhítata a Tizennégy Segítő szent közé sorolta.

Szent Vid hagyományaihoz tartozik, a vitustánc is. A Gergely-naptár életbe lépésével (1582) Vid a néphagyományban olyan patronátusokra is szert tett, amelyek azelőtt Keresztelő Szent Jánost, a nyári napforduló szentjét (június 24.) illették. A vitustánc eredetileg Szent János tánca volt, melyet a szent előestéjén a tűz körül jártak. (Szent Iván éji tűzugrás) Ez a kultikus körforgás valóságos táncepidémát eredményezett, amelyet Viddel hoztak kapcsolatba: a Chorea Sancti Viti, vitustánc néven ismeretes.

Az orvostudomány is számon tartja: a súlyos idegbajt nevezik vitustáncnak.

 

A búcsújárás menete és énekei

 

Perenye lakóit 1849-ben, a szabadságharc leverése után súlyos kolerajárvány tizedelte meg, amely 1849. szeptember 26-án kezdődött és november 28-án ért véget. A gyilkos kórt a szabadságharcból hazatérő honvédek hozták magukkal. Előfordult, hogy egy családból többen is meghaltak a súlyos betegség következtében. Ez alatt a két hónap alatt 36-an haltak meg Perenyében. A korabeli halotti anyakönyvben ebből 27 név mellett található /kolerában/ bejegyzés. Voltak olyan napok, amikor három halott is volt. Az év többi hónapjában összesen csak hét halálozás volt, vagyis ebben az évben összesen 43-an haltak meg. A megelőző és azt követő években tíz körül mozgott a halálozások száma.

A falu római katolikus lakossága ekkor fogadalmat tett: ha elmúlik a kolerajárvány, minden esztendőben, a közeli, Velem mellett álló Szent Vid kápolnába gyalog elzarándokolnak a Szűzanya tiszteletére hálából, hogy megszabadultak a sok halálos áldozatot követelő járványtól. Minden család részéről legalább egy fő gyalogosan részt vesz a búcsújáráson. A legidősebbek úgy emlékeznek, hogy sokan böjtöt is vállaltak ezen a napon. A járvány áldozatainak temetői keresztjéből egyetlen egy maradt fenn a mai napig, mely 1994. óta a temető kapuja előtt áll emlékkeresztként.

A búcsújárás résztvevői, a keresztalja, más néven a prosecció reggel negyed hétkor indul az 1761-ben épültperenyei Szent Ágota templomból. Az előénekes asszony kezdi a zarándoklatot a kersztvetés után egy Miatyánk elimádkozásával az „őseinktől ránk maradt zarándokút sikeréért”. Jelen kiadványunkban közölt énekeket az előénekes néni „az elődöktől, öreg nagyjainktól” tanulta. Az induláskor egy „Üdvözlégy Máriát” is imádkoznak, majd az előénekes recitálja:

„Uram, hallgasd meg könyörgésünket!”, mire a hívek válaszolják: „És a mi kiáltásunk jusson elődbe!”

Ezután kijőve a templomból sorba állnak – elől a keresztet vívő, majd a fiúgyermekek és férfiak, utána a leánygyermekek, leányok és az asszonyok következnek – és kezdik az országosan ismert dallamon a „Máriához, drága Szűzanyánkhoz” kezdetű éneket, de más refrénnel:

„Rózsafűzér, szende Királynéja, Magyarország kegyes pártfogója, Jóra térő bánatos kebellel, Lábaidhoz boroulunk!”

A menet útvonala: - Koplaló – Fűtelek – Kőszegszerdahely – Velem – Szent Vid. (Oda vissza összesen mintegy 26km) Fűtelek-major a gróf Ambrózy családé volt az államosítás előtt, akiket szeretettel emlegetnek Perenye lakói.

Amíg kiérnek Perenyéből, mindkét harang szól. Útközben a Mindenszentek litániáját énekelték. A római katolikus liturgia ezt az egyetlen litániát ismeri. Szerkezete a következő: I. kérések a szentek támogatásáért (ezt az alábbi gregorián dallamon énekelik a perenyei hívek), II. a rossztól való szabadításért és III. szellemi és testi javak megadásáért. A két utóbbi résznél az előimádkozó és a hívek is dallam nélkül mondják a litániát.

A Mindenszentek litániája a liturgiában szentségek kiszolgáltatása (pl. keresztelés, papszentelés), ünnepélyes szentelések (pl. templomszentelés), esedező körmenetek, stb. alkalmával hangzik el. Perenyén 1923-tól Heisz Alajos (1901-19625) kántortanító, 1950-től Imre Kálmán (1911-1997) kántor énekelte elő a litániát Szent Vid búcsújáráson is.

A litánia kezdő fohászait gregorián dallamon énekelték, melyet legutóbb a Zsasskovszky-énekkönyv adott ki 1855-ben.

A Mindenszentek litániája után énekelnek kt XIX. századból származó Mária-éneket: „Kinek első Szent Királyunk…”, „Gyulladoz én szívem Szűzanyámért…”, majd a fájdalmas rózsafűzért imádkozzák Fűtelekig.

Fűtelek és Kőszegszerdahely között egy-egy Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát imádkoznak meghalt szüleikért, elhunyt testvéreikért, az özvegyekért, az árvákért, Perenye betegeiért, az elhegyatottakért, az elhunyt perenyei papokért és kántortanítókért, hazánk sorsának jobbra fordulásáért. Az imádságok között Mária-énekeket énekelnek, mert Szűz Mária tiszteletére ajánlják fel a zarándoklatot.

Kilenc órakor érnek Kőszegszerdahelyre. A temető melletti tisztáson megpihennek, táplálkoznak. Ameddig a faluban tartózkodnak a búcsújáró perenyeiek tiszteletére mindkét harangot meghúzzák.

Kőszegszerdahely és Velem között Miatyánkot, az Üdvözlégy Máriát imádkozzák, a „Most segíts meg Mária” és a „Szűz Szülője Istennek” kezdetű imádságokkal kérik égi Édesanyánk közbenjárását. Velembe érve az 1993-ban Szombathelyen kiadott „Szeráfi Lant” (továbbiakban SzL) énekeskönyvből énekelték a „Mennyei Szűzanya, Édesanyám…” (SzL 146. ének), „Gyulladoz én szívem…” (SzL 133. ének), „Lelkemnek hő vágya…” (SzL 139. ének) kezdetű Mária-énekeket, az „Orgonahangok” című énekeskönyvből (Budapest – New York, 1912) a „Kinek első Szent Királyunk”…kezdetű éneket. Az Avar Szállónál kedves jelenet zajlik: a szálloda alkalmazottjai kérik a búcsújárókat,hogy énekeljenek nekik. Ezt örömmel megteszik. A szálloda után az erős emelkedő miatt egy időre szünetel az énekszó.

A zarándokok 10 óra után érnek fel a hegyre a Szent Vid kápolna elé. Pár percnyi pihenés után megkerülik az ott lévő keresztutat, miközben éneklik Tárkányi Béla XIX. századi költeményét: „A keresztfához megyek…”, és a „Magasan áll a Golgota ormán…” kezdetű éneket az „Orgonahangok” 559. oldaláról.

A szentmise után Mária-énekek zengése közben mindenki megkerüli a főoltárt. A templom, az oltár körüljárása egyik legősibb búcsús szokásunk. A körüljárható oltár barokk építészetben is megmaradt, jóllehet csak az elv és nem az építészeti megoldás öröklődött a középkortól kezdődően. Isten oltára iránti mély tisztelet e szép kifejezése több Mária-kegyhelyen is él még.

Az oltárkerülés után a perenyei hívek a lourdesi barlang elé gyűlnek, és déli 12 óra lévén elimádkozzák az Úrangyalát.

Él még a perenyeiek emlékezetében, hogy a szentmisét követő oltárkerülés után a sekrestyéről kis viaszszobrocskákat vásároltak. A 10-15 cm nagyságú figurák embert, asszonyt, házaspárt, családot, kezet, lábat, szemet, tehenet, disznót ábrázoltak. Ezeket ki-ki odavitte a Szent Vid vagy a Szűz Mária-oltár elé, és ott imádkozott családjáért, egészségéért, jószágaiért, hogy az Isten tartsa meg őket sokáig! Felajánlották a viaszszobrokat, hogy az Isten védje meg őket és a megélhetést jelentő mezeiket, állataikat mindenféle csapástól. Az imádkozást mindenki maga végezte. A „megimádkozás” után a sekrestyés egy kis kosárba összeszedte a szobrokat és a következő zarándokoknak újra eladta. A hagyomány az 1970-es években szűnt meg. Ma különböző szándékokra imádság kíséretében pénzt helyeznek a Szent Vid és Mária oltárra, illetve a perselybe dobott adománnyal segítik a kegyhelyet.

A néprajztudomány ezt a szép szokást nevezi offerálásnak, a felajánlott viaszszobrocskákat pedig offernek. Kegyhelyen történő árusításuk, vásárlásuk és felajánlásuk szoros kapcsolatban van a népi orvoslással. A jelenség főleg a búcsújárás XVIII. századi fellendülésével terjedhetett el országszerte, s ebben a folyamatban valószínűleg nagy szerepet játszottak az akkor hazánkba beköltöző német telepesek.

A búcsúének után megpihennek a zarándokok, elköltik a tarisznyában hozott ebédet. Általában délután 2 órára hirdetik meg a gyülekezőt a Velemi harangláb elé, hogy közösen, gyalog indulhassanak hazafelé a már ismert útvonalon. Közben Mária-énekeket énekelnek a sok száz közül. Többek között a „Köszönteni voltunk, oh, Mária…” kezdetű éneket.

Az énekek mellett egy-egy Miatyánkot is elmondanak. Először a kőszegszerdahelyi, XI. századból származó, négy gótikus szentélyablakkal ékesített Mindenszentek plébániatemplomban állnak meg. A helyi plébános imádkozza, elő Szűz Mária-ének hangzik. Kőszegszerdahelyen való tartózkodás idején végig szólnak a harangok. Az újabb sorba állás után a perenyei Szent Ágota templomig tart megállás nélkül az út. Közben – ha jók az útviszonyok a mezőn – a Mindenszentek litániáját imádkozzák. Ezen kívül szentekről szóló énekekkel fohászkodnak. A Koplalónál – Perenye határában – az „Angyaloknak királynéja, tiszta szűz…” kezdetű, erdélyi népi gyűjtésből ismert litániás éneket kezdik el énekelni. Ilyenkor a gyermekek előreszaladnak és megviszik a hírt az otthon maradottaknak, hogy megérkeztek a zarándokok, meghúzzák a harangokat.

Visszaérve a perenyei templomba, itt is megkerülik egyesével az oltárt, miközben tovább zeng az imént leírt ének. Az oltárkerülés után a szentélyben mindenki megcsókolja a plébános kezében tartott Szent Kereszt ereklyét.

A búcsújárás időszakának volt egy szomorú időszaka is: 1950-ben a kommunista diktatúra meghozta a rendeletet a 15 km széles határsáv felállításáról, melybe Velem Szent Vid is beleesett. Ennek ellenére a hatóságok engedélyezték a Szent Vid búcsújárást azok részére, akiknek személyi igazolványába be volt ütve a 2-es szám. A határsáv vonalán igazoltatás volt, és felolvasták a résztvevők nevét. Harangozni nem szabadott, és a régi zászlókat sem vihették magukkal a zarándokok, azóta csak a keresztet viszik virágkoszorúval felékesítve. Az is előfordult, hogy az esős idő miatt nem jutott fel a keresztalja a Szent Vid-i kápolnához, ilyenkor a szerdahelyi templomban tartották meg a hálaadó ünnepi szentmisét.

Gyalogosan évente 70-80 fő vett részt a zarándoklaton. A gyermekeke 8-10 éves koruktól.

Az utóbbi négy évben a zarándokok száma megkétszereződött, ebben nagy szerepe van annak, hogy a plébános úr is gyalogosan vesz részt.

Nagyon sok a gyermek és a fiatal fiú, lány, nemcsak Perenyéből, hanem Gencsapátiból, Szombathelyről is csatlakoznak a keresztaljához.

A már gyalogolni nem tudó idős embereket az 1950-60-as évekig lovas szekéren vitték a keresztalja után. Az 1970-es évektől az idősebbek egyrészt autóbuszon, másrészt személygépkocsival tesznek eleget a fogadalmi zarándoklatnak.

Nemcsak a Perenyében lakó, de az onnan elszármazottak is eljönnek erre a zarándoklatra. 400-500 ember is összegyűlik ezen a napon a Szent Vid-i kápolnában az őseink által tett fogadalmat megtartani,Szent Vid mártír és a Szűz Anya közbenjárását kérni,hogy mindenkor legyen közbenjárója és oltalmazója a fogadalmát már 150 éven keresztül kitartóan és hűségesen megtartó Perenyeieknek.


Kapcsolódó galéria:



« Vissza az előző oldalra!


« Vissza az előző oldalra!

Önkormányzat Perenye - Magyar